nyolc

Valóban nem volt bonyolult. Borisz elfordult a kirakattól és hazagyalogolt. Közel lakott a Városligethez, jobb napokon el szokott sétálni odáig, hogy lássa a naplementében száguldozó gyermek biciklistákat, de ma nem, ma sietett. Facebook… a Facebookon három Hajnalka akadt, akikkel egynél több közös ismerőse volt, egy, akivel egy közös volt, de ez a nő… hm, hogyis mondjam csak neked, szóval ez a nő egy bálna volt a profilképei alapján, szóval Borisz átnézte a másik három lány profilját inkább. Semmi. Az egyik túl szőke volt, a másik túl fiatal, a harmadik pedig egyszerűen csak annyira hasonlított a videotékás lányra, mint a sivatag az asztallábra – fogalmazta meg Borisz magában frappánsan. Az e-mail-fiókja pedig… hát, azt bizony egyszer tökéletesen, színig kiürítette tavalyelőtt nyáron.

Búnak eresztette a fejét Borisz. Micsoda kedd, micsoda baljós árnyakkal terhelt keddi nap! Rémes. A legjobb lesz, ha elolvassa Viktor Pelevin könyvéből a maradék fejezetet és elmegy aludni. A fejezetben mindenféle bogarak szálldostak furcsa kalandokban, de Borisz még így is jobban érezte magát, mint a furcsán eléhuppant lányon gondolkodva. El is aludt végül, nagy, nehéz álma volt.

A szerdát azzal töltötte, hogy megpróbált a lehető legkevesebbet gondolni Hajnalkára. A csütörtököt is. Péntek reggel azonban kénytelen volt bevallani magának, hogy a vállalkozás lehetetlen. Nem halogathatta tovább a dolgot. Ebédszünetben a szerelőműhelyből átsétált a videotékába. Tulajdonképpen szerencséje volt, hogy nem bukott le eddig, gondolta a téka ajtajában: a műhely három tömbnyire volt Hajnalka munkahelyétől. Benyitott. Hajnalka a lámpa fényében egy vaskos könyvet vizslatott, és először észre sem vette, hogy Borisz belép, mert az ajtó nyílásakor épp az orrát fújta.
– Szia. Beteg vagy?
– Szia! Nem, nem vagyok… Nahát, jó, hogy erre jársz, ebédeltél már? – kérdezte kedvesen a lány.
– Ööö, nem, nem, még nem… – hebegte Borisz. – Ebédeljünk?
– Van kedved? Tudok itt egy jó falafelest… Nálad mindig van szerszám?
– Tessék?
– Szerszám. A franciakulcs. A farzsebedben.
Borisz zavarbajött.
– Nem, nem szoktam…
– Ne aggódj. Nálam is szokott lenni szög – és miközben fölvette a kardigánját és bezárta a videotéka ajtaját, elmesélte, hogy egyszer véletlenül nálamaradt egy százas szög, hónapokig hordta a nyári táskájában, és azután sem vette ki, hogy a goa-fesztiválon látta kiírva: Kedves vendégeink! Kérjük, a wc-be ne dobjanak semmiféle oda nem illő tárgyat, úgyismint tampon, intimbetét, szög. Köszönjük! A szervezők.

Elég hülye történet – gondolta Borisz és némileg megkönnyebbülve bandukolt a lány mellett a falafelező felé.