öt

És akkor egy pillanatig riadtan nézte a lányt. Az az igazság, hogy Kovács Borisz felmászott ugyan a háztetőkre, de egyébként visszahúzódó fiú volt, és könnyen zavarba jött. Zavarba jött, ha be kellett valakinek mutatkozni, zavarba jött, ha ismeretlen társaságba került, zavarba jött, ha telefonált, és zavarba jött, ha lányokkal beszélt.
Pedig már 34 éves volt ekkor, vagyis igazán lett volna ideje megtanulni zavar nélkül élni, de nem gyakorolta elég kitartóan. Ez az igazság.
Szóval egy pillanatig riadtan nézte a lányt, aki nem csak szép volt és illatos, de csodálatos könnyedséggel kacagott, már-már művészi színvonalon.
- Szia, hogy vagy? - mondta a lánynak, vagyis úgy tett, mintha megismerné, pedig fogalma se volt róla, hogy ki áll előtte. Biztos kiderül közben, gondolta.
- Huhh - válaszolta a lány -, hát jól, jól, bár azért nyilván nem egyszerű, gondolhatod.
Borisz hümmögött egyet. A lány közben kifújta az orrát.
- Sorsfordító éjszaka volt, az egyszer biztos - mondta miközben összehajtogatta és eltette a zsebkendőjét. Textilzsebkendője volt, kék és sárga csíkokkal a szélén.
Borisz most úgy nézett rá, mint aki átérzi, hogy a lány miről beszél. Ami a szeméből tükröződött azt egyaránt lehetett volna részvétnek is, örömnek is látni. Attól függően, hogy ebben a helyzetben mire van szükség. A lány mosolygott, de afféle meleg, baráti szeretettel. Pont úgy, ahogy a lányok mosolyognak arra a fiúra, akivel járni már nem akarnak, de persze nagyon szeretik, gondolta Borisz, és ettől a gondolattól egy picit megsértődött.
- Pont most lesz három éves - mondta rövid szünet után a lány lassan, picit elmerengve.
Erre azért leesett az álla Borisznak.
- Figyelj, nekem most sietnem kell nagyon, de felírom a telefonszámodat, jó lenne összefutni valamikor, ha már így alakult - mondta hirtelen a lány, előkotorta a telefonját a táskájából, már pötyögte is be a fiú számát, már rá is csörgött, hogy a fiúnak is meglegyen az övé, Borisz pedig elő se vette a zsebéből a telefont, csak állt ott maflán. A lány a jobb kezével búcsúzóul megsimogatta Borisz bőrkabátját a mellénél, és indult is.
- És te jól vagy amúgy? - kiáltott vissza a zebrától.
Borisz bólintott, és közben megfogta a zsebében a telefonját.
- És a néni? Él még, ugye?
A fiú ismét bólintott.
- Na látod, mondtam én! - nevetett a lány, aztán sarkon fordult, és szaladt tovább a Körút felé.