három

Ez a történet is egy ilyen csúf, fekete kedd délutánon kezdődött méghozzá október végén. A nagyszobában annyira sötét volt, hogy fel kellett volna kapcsolni a kisvillanyt. De nem kapcsolták. Borisz az ablak mellett állt, és a János vitézből olvasott fel a néninek. A kezében tartotta a könyvet, a szemével követte a sorokat, igaz, a félhomály miatt a betűket nem mindig látta. De annyiszor olvasta már fel, tudta kívülről az egészet.
A néni egy óriási zöld fotel mélyén üldögélt most is, mint mindig, csak az évek során egyre kisebb lett. A néninek neve is volt, de Borisz nem használta. A közöttük lévő viszony alapja egy eltartási szerződés volt, és Borisz tudta, hogy ha használná a néni nevét, akkor a végén túlságosan rossz lenne. Sejtette, hogy azért így is fájni fog, főleg, hogy a dolog már nagyon régóta húzódik.
Szokatlanul nagy volt a csönd az utcában és a házban egyaránt, annyira, hogy Borisz tisztán hallotta, ahogy a szomszéd bimbammos órája elüti az ötöt. Eszébe jutott a Für Elise.
- Ballagott, ballagott a halk éjszakában - mondta a fotel mélyén egy kis egérke hangocska türelmetlenül.
Borisz visszafordult a János vitéz felé:
- Ballagott, ballagott a halk éjszakában, Csak nehéz subája suhogott nyakában.